Blog,  Életmód,  IR diéta 160 gramm

Egy Ir-es Kürtőskalács fesztiválja

[su_heading size=”20″ align=”left” margin=”30″]Úgy, de úgy S z e r e t e m! Azaz csak szerettem, mielőtt kiderült, hogy inzulinrezisztens vagyok. Kürtős kalácsot még nem láttam teljeskiőrlésű lisztből és cukor nélkül. A most zajló Kürtőskalács Fesztivál (Vajdahunyad Váránál ma is tart) pedig valami hasonlóval kecsegtetett. Gondoltam felderítem és arra buzdítalak, hogy menjetek, mozduljatok ki ebben a gyönyörű időben és élvezzétek a nekünk is jó IR barát kürtőskalácsot. Már itt elmondom: alulmaradtam, csatát veszítettem, annak ellenére, hogy számtalan próbát kellett az ÜGY érdekében kiállnom. Komolyan, mint a király legkisebb fia, aki harcba száll a sárkánnyal. Hát az én sárkányaim is ott voltak…[/su_heading]

Verőfényes szombat reggelre ébredtünk, a téli ruháink előszedését terveztem ébredés utánra, kora délutánra pedig az unokahúgom első szülinapi partyjára voltunk hivatalosak vidéken. Mindent elterveztünk szépen. Bár a hét folyamán többször nézegettem a Kürtőskalács fesztivál leírását, benne a meghirdetett teljeskiőrlésű csalogató kürtőskaláccsal, úgy tűnt ez a program ezúttal kimarad.

Reggel nagynéném üzent, hogy Hurrá erre várt egész héten menjünk kürtőskalácsozni. A lelkesedése elragadott és úgy gondoltam (A. javaslatára :-D) – Végülis, a ruhákat hétfőn, vagy kedden, vagy igazából bármikor máskor elő tudom szedni, de Kürtőskalács Fesztivál közösen a nagynénémmel MOST van.

Gyorsan kiszámoltuk, hogy ha maximum délre hazaérek (ekkor volt úgy negyed 10) még épp időben el tudunk indulni a családi murira.

Gabcsi (nagynéni) eljön értem autóval és haza is visz, hogy ezzel is időt spóroljunk. Szuper! Megyüüüüüüünk! 🙂

…..hát fél órát késtünk, az indulásnál. Azért elindultunk.

…..hát a 3. körnél sem találtunk parkolóhelyet. – A kisautót épp egy kapubejáróban terveztük hagyni tanácstalanul, amikor egy cukker pár átadta a legális parkolóhelyét nekünk. – Nem írom le mennyi késében voltunk ekkor…

…..hát épp beleütköztünk a SPAR marathon lezárásaiba. – Én magassarkú csizmában szaladtam Gabcsi után. Nem, nem fáj a talpam. Jaj, dehogynem!

…..hát ahelyett, hogy fellélegezhettünk volna iszonyú hömpölygő tömegben találtuk magunkat, ahol külön teljesítmény volt az egyes bódékat megközelíteni és a kínálatot feltérképezni. Nem adtuk fel. Szaladtunk, figyeltünk, kerestük azt a teljeskiőrlésű kürtőskalácsot.

…..és nem találtuk meg.

Ezen kívül volt minden – fűszeres, csokis, málnás, töltött, olajban sült. De a talán félig IR barát teljeskiőrlésű kürtőskalácsot nem találtuk meg. A tervezett déli időpont helyett délután egykor értünk haza (nagyétkezés nálam) úgy, hogy otthon még az ebédet elő sem készítettem – mert végülis csak jövünk meg megyünk. Na ja, így lett volna :-/

Eredmény: a csatát elvesztettem, de a háborút nem.

A Kürtőskalács fesztiválra, tömegközlekedéssel, jópár órát rászánva, relaxált állapotban és lelkileg felvértezve érdemes érkezni.

Azért néhány képet készítettünk:

[su_slider source=”media: 263,269,267,266,264″ link=”image” width=”200″ height=”100″]

[su_button url=”https://inzulinrezisztenseletoromei.hu/ingyen-letoltheto-ir-es-tudasanyagok/” target=”blank” background=”#f42ca4″ color=”#faf291″ size=”17″ center=”yes” icon=”icon: arrow-down” icon_color=”#f9de7e” desc=”az inzulinrezisztenseknek szóló információs anyagaim megtekintéséhez”]KATTINTS ide a[/su_button]

Update 2016. november 18. rátaláltam egy teljes kiőrlésű Kürtős kalácsra. Erről itt olvashattok.

 

3 hozzászólás

Szólj hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .