
Jácint, mint afrodiziákum?
A tavasz egyik első hírnökeként, a kiskertek örökös illatozó színfoltjaként kevesen gondolnak arra, hogy a Jácint a szerelmi élet felpezsdítésében is szerepet kaphat.
1 kg Jácint olaj kinyeréséhez 5.000kg frissen szedett virágra van szükség, amit aztán alkoholos kivonással állítanak elő. A Jácint olajának illata nehéz és édes, szinte azonnal telítődünk vele akkor is, ha magát a növényt szagoljuk meg. Mindezzel megnöveli a fogékonyságunkat az érzéki benyomások iránt. A Jácintolaj igazi afrodiziákum.
Tiszta, természetes Jácint olaj nagyon ritka kincs, a boltok polcain leginkább szintetikus változatokkal találkozhatunk. Lehetőleg ne használjuk a szintetikus változatot egyáltalán. Ne kenjük magunkra, és ne párologtassuk.
A Jácint belsőleges alkalmazása
Magyarországon ugyan nem elfogadott az esszenciális olajok belsőleges alkalmazása, azonban számos országban nagy hagyománynak örvend az illóolajok terápiás felhasználása rendkívüli hatékonyságuk miatt. Sohasem szabad megfelejtkezni arról, hogy az illóolajok, gyógynövénykivonatok, a gyógynövények sava-borsát tartalmazzák igen koncentrált formában.
Ezért is beszélünk most a belsőleges felhasználásról, hiszen a Jácint nemi vágyat növelő hatása mellett, oldja az idegfeszültséget, nyugtató hatású és érzéstelenítő is. Fő összetevői a fahéjalkohol, a benzil-bendát és a benzilalkohol.
Mikor használjuk a Jácint olajat?
- Idegesség,
- feszültség érzés,
- túlzott aktivitás,
- frigiditás esetén.
Nemi vágyat növelő masszázsolaj recept
100ml bázisolajhoz értendő mennyiségek:
- 10 csepp ylang-ylang olaj
- 5 csepp jázmin olaj
- 5 csepp szantálfa olaj
- 5 csepp vetiver olaj
- 3 csepp pacsuli olaj
- 2 csepp vanília olaj
Használat előtt, közben…
Mindig jusson eszünkbe bőrtesztet végezni egy kis bőrfelületen, mielőtt masszázshoz használunk egy új keveréket.
A keverékekben szereplő esszenciák erősítik egymás hatását, ugyanakkor monoolajok (amiben egyféle esszenciális olaj van) használatával is tökéletesen célt érhetünk. Nem szükséges azonnal egy zsák illóolajat bevásárolni. Azt érdemes választani, ami éppen a legjobb az adott cél eléréséhez.
Érdemes szakemberrel konzultálni mielőtt magunkra kenjük ezeket a nagy hatású természetes szereket. Tájékozódni mindenképp.
Legfontosabb, hogy valódi, természetes, 100%-os tisztaságú illóolajakat használjunk, hiszen mi saját magunk, vagy szeretteink használjuk majd őket.
Választásnál szintén szempont lehet, hogy mennyire felelős gazdálkodású a cég, illetve, hogy mennyire a természetes élőhelyéről gyűjtik be az illóolajok alapanyagát képező gyógynövényeket, mennyire tartják tiszteletben a fejlődő országok gazdáit és segítik a gazdaságok életben maradását.
Nemi vágyat fokozó bedörzsölőszerként
Így használhatod a Jácint olajat aromafürdőben
Jácint olaj párologtatva
Nemi vágyat fokozó bedörzsölőszerként
Bedörzsölőszerként: tegyünk 2-3 cseppet 1 kávéskanálnyi olívaolajban (vagy bármely más hordozóolajban, ami lehet jojba olaj, frakcionált kókuszolaj, mandula olaj…) keverjünk el és finoman dörzsöljük a bőrünkbe.
Első használat előtt mindig végezz bőrtesztet, különbözőek vagyunk, különbözően reagálunk az olajokra is ezért a kellő körültekintést nem nélkülözhetjük.
Így használhatod a Jácint olajat aromafürdőben
Készíts aromafürdőt: Néhány evőkanálnyi tejszínnel keverj el 3 csepp Jácint illóolajat és ezt add a fürdővizedhez.
A tejszín azért kell, mert az illóolaj nem keveredik a vízzel alap esetben, viszont a zsíros tejszínnel már jól együttműködik. Így nem a kád falán köt ki az értékes esszencia, hanem a bőrödön keresztül eljut a szervezeted minden pontjára és ott kifejti a jótékony hatását.
Jácint olaj párologtatva
Cseppents a párologtatód / diffúzorod vizébe néhány csepp olajat és élvezd, megnyugtató, feszültségoldó, elbűvölő illatát.
Felhasznált források:
- A képek innen vannak: pixabay.com
- Michael Kraus – Aromalexikon
Szia, Hacsavecz Beatrix (Betti) vagyok, inzulinrezisztenciával élek 2015 óta.
A hozzám hasonlóan életmódváltásra kényszerülőket, évek óta a ThetaHealing technikájával segítem a könnyebb változás megvalósításában. Esszenciális Olaj Specialistaként pedig egyéni gyógynövény olaj keverékekkel, gyógynövényes krémekkel engedem útjukra a változásra, gyógyulásra vágyókat. Természetgyógyász tanulmányaimat, a természetes női biohacking rendszerének elsajátításával teszem tökéletesen fókuszálttá. Ebből adódóan lefőképpen a női élet területeivel, női vállalkozókkal és inzulinrezisztensekkel foglakozom.

