Blokkoldás energetikai módszerekkel

Amikor mindent elkövettél már a sikered érdekében és úgy érzed kell, hogy legyen még itt valami, amitől minden könnyebben megvalósul
Amihez hozzá tudsz férni, egyszerűen nézőpontot kell(ene) váltanod a saját történeteiddel kapcsolatban, amit mesélsz magadnak és a szomszéd néninek.
Milyen ‘tünetekkel’ fordulnak hozzám az ügyfeleim?
Mert úgy érzik, hogy változtatni szeretnének. Mikorra eljutnak hozzám jellemzően már sok próbálkozáson vannak túl.
Ügyfeleim közös jellemzője, a megoldás felé való elköteleződés. Jól látják magukat és a problémáikat (akadályozó tényezőiket), sokszor tudják azt is, hogy a tudatalattit a céljaik mellé állítani 10x-es 100x-os eredményességgel jár.
Ügyfeleim szinte kivétel nélkül rendkívül eredményesek, sikeresek a saját területeiken. Szinte kivétel nélkül végigjárták már egy, vagy több vállalkozás felépítését, néhányan pedig épp ezt az utat járják. Ennél fogva nem idegen számukra a priorizálás, a céltudatos munka, az önbizalom, a magukba vetett hit. Azt is jól látják, ha ezeken a területeken elakadásaik vannak, akkor ezekkel foglalkozva a céljaik sokkal könnyebben és gyorsabban valósulnak meg.
Milyen módszert alkalmazok?
Évek óta képzem magam a ThetaHealing módszertanában és sikeresen alkalmazom mind a saját életemben, mind ügyfeleim számára.
A ThetaHealing egy vallásfüggetlen módszertan és rendszer, amely a feltételnélküli teremtő energia (univerzum vagy feltétel nélküli szeretet kinek, hogyan befogadható az elnevezés) teréből hozza létre a változásokat, ennek köszönhetően olyan megoldásokat és változásokat hozunk létre segítségével, ami győztes-győztes helyzeteket eredményez és kívül áll az eddigi tapasztalásainkon. Hiszen ha a jelenlegi tudásunkkal megoldható lenne a kialakult helyzet, már minden valószínűség szerint megoldottuk volna. Ezért olyan megoldásokkal dolgozunk ezzel a módszerrel, amik ugyan első hallásra valószínűtlennek tűnnek, mégis működőképesek és minden a problémában résztvevő számára eredményesek.
A ThetaHealing eszközrendszerébe tartozik a fókuszált figyelem, az önreflexió, az érzelmekkel-, a hitrendszerekkel való munka.
Míg a ThetaHealing első sorban verbális filozófia és módszertan, addig az Access Consciousness (kb azt jelenti: Hozzáférés a Tudatossághoz) rendszerébe tartozó Access Bars testkezelés nem igényel feltétlenül beszélgetést. A kezelés kényelmes körülmények között egy masszázságyon zajlik.
A ThetaHealingről írtam már néhány bejegyzést. Olvasd el őket!
Mi az a ThetaHealing filozófia és módszer?
5 különbség a ThetaHealing és a meditáció között
10 alap dolog a ThetaHealing működéséről
Milyen témákkal találnak meg konkrétan?
- Belső bizonytalanság feloldásának igényével
- Nyomasztó családi mintázatokkal
- Üzleti sikerességgel
- Negatív élményből (felvételi elbeszélgetés) született pozitív megértés és karrier.
- Megfelelésből való szabadulás, új hozzáállások kialakítása a kötelezettségekhez.
- Testi adottságokkal való megbékélés. Az életmódváltás könnyű megvalósítása. Az egészségért folytatott változások, úgy mint rendszeres mozgás, pihentető alvás, megfelelő étkezés, stresszcsökkentés könnyű megvalósítása, az ezekkel kapcsolatos rejtett ellenállások felszámolása.
- Saját gyermekkel való kapcsolódás rendezése.
- Önsorsrontás és imposztor szindróma megszűnése.
- Státusz személlyekkel (apa, anya, orvosok, intézmények képviselői, ügyvédek) kapcsolatos ellenállás átalakult, aktív partneri viszonnyá.
Hogyan zajlik a konzultáció?
A közös munka során először megfogalmazásra kerül a probléma (ha több is van, akkor közösen eldöntjük melyikkel dolgozunk), majd kitűzzük a megvalósítandó célt, ahová a konzultáció (vagy konzultáció sorozat) végére szeretnénk eljutni.
Mindketten teljesen éberek vagyunk. A becsukott a szem abban segít, hogy érzelmek felidézése, helyzetek leírása könnyebb legyen az összpontosításon keresztül.
A konzultáció közben kérdéseket teszek fel (ez inkább egy beszélgetés, amibe bele-belekérdezek, kicsit irányítom, vagy nagyon, ha szükséges), amivel mesésen gyorsan eljutunk az elakadások okaihoz. Feltárom az okokhoz kapcsolódó hitrendszereket, dogozunk a szükséges változtatásokon, és izomteszteléssel visszaellenőrzöm az eredményt, amikor szükséges.
Minden alkalommal csak azon, és csak annyit változtatunk, amennyi az adott helyzetben megengedett és biztonságos. Mert bizony vannak olyan korlátaink és berögzött mintázataink (hiedelmeink), amik támogatnak bennünket és nem pedig korlátoznak. Rájuk még továbbra is feladat vár.
A konzultációk személyesen- és online zajlanak.
A foglalkozások végére kisimult arcokat és megkönnyebbült embereket látok, akik látják a következő lépést a céljuk felé, és meg is van bennük a kellő energia a cselekvéshez.
A Thetahealing módszere bármilyen helyzetben meggyőző eredményességgel alkalmazható, azonban a siker első sorban a hozzám forduló elkötelezettségén múlik leginkább.
Ezért arra kérlek, csak akkor fordulj hozzám, ha:
- valódi elhatározást érzel, hogy változtass a körülményeiden.
- mentálisan egészséges vagy (A Thetahealing nem helyettesíti a pszichoterápiás, vagy pszichiátriai kezelést.)
- készen állsz felelősséget vállalni önmagadért, és abbahagyni a másokra mutogatást.
Készen állsz? Részemről azonnal belevághatunk a közös munkába! A főoldalon található módokon tudsz hozzám jelentkezni. Várlak szeretettel!
Elégedett ügyfeleim véleménye…
„…fel tudott emelni arra tudatossági szintre, ahol a legmélyebb mozgatórugóimat láthattam meg.
…megismertem a rossz szokásaim eredetét, dönthetek úgy, hogy jobb szokásokkal érem el a céljaimat. Érdekes, hogy nem kellett erőltetni, hogy „javuljak meg”, mert automatikusan zajlott az átrendeződés a fejemben a munkánk utáni 2 hétben.”
– Rita (29) vállalkozónő, édesanya
„A konzultáció előtt sokféle érzés kavargott bennem sajnos a többségük negatív volt, és nem igazán értettem hogy mi váltja ki őket.
A konzultáció alatt fokozatosan fejtegettük a probléma héját, szinte azonnal éreztem a javulást. Ezt folytattuk tovább egészen addig mire elértünk a gyökeréig és végleg kihúztuk onnan.
Bevallom engem meglepett, hogy milyen mélyre tudtunk menni és a sok megmagyarázhatatlan rossz érzésnek egy azon kiindulási pontja volt. Erre magamtól valószínűleg soha nem jöttem volna rá, ezért mérhetetlenül hálás vagyok Bettinek, aki előtt 100%os bizalommal tudtam megnyílni, ami nem az erősségem, de a profizmusának és megbízhatóságának köszönhetően éreztem hogy jó kezekben vagyok és gördülékenyen ment!
Sorsfordító élmény volt számomra, úgy érzem magam mintha kicseréltek volna ezért maximálisan ajánlom mindenkinek!”
– Margaréta (22) modell, énekesnő
„Lelkileg mázsás súlytól tudtam megszabadulni azáltal, hogy oldottuk, átírtuk/elengedtük a “senki vagyok” érzéshalmazt bennem.
Amíg ez nem történt meg, addig “nyomógombként” volt jelen minden létező emberi kapcsolatomban. Rendkívül romboló, folyton önostorozó “mantrák” sorjáztak a gondolataimban.
Az oldást követően elkezdtem látni érzékelni azt, aki vagyok. „
– Éva (41) édesanya
Olvass bele a kapcsolódó bejegyzéseimbe
- Menyasszonyi szorongásoldás természetes módszerekkelA menyasszonyi szorongásoldás egy fontos téma, amely sok nőt érint, aki a nagy napra készül. A menyasszonyi szorongás olyan érzés, amikor a menyasszony aggódik, izgul, feszült vagy nyugtalan a házasságkötés előtt, alatt vagy után. A menyasszonyi szorongásnak sok oka lehet, például a szervezési stressz, az elvárások nyomása, a változások félelme, a párkapcsolati problémák, az önértékelési gondok vagy a családi konfliktusok.
- Citrusok illóolajaiA citrus illóolajok méltán nagy kedvencei minden illóolajkedvelőnek. Talán ezek azok amik először a szívünkbe lopják magukat. Miért is?
- Access Bars, anya és gyermek együttAz ACCESS BARS – szó szerinti fordítása: belépni a tudatosságunkba. Nekem azonban jobban tetszik a hozzáférni a tudatosságunkhoz megfogalmazás.
- 10 basic dolog a ThetaHealing működésérőlA ThetaHealing egy nagyon szelíd és sokrétű módszer. Egyáltalán nem hasonlít egy barátnős-, vagy egy coach-, esetleg egy pszichológussal történő beszélgetéshez, ugyanis bár a lelki blokkokat oldjuk nem kell a sztoridat ismernem teljes egészében.
- 5 különbség a ThetaHealing és a meditáció közöttA ThetaHealer pályám kezdetén gyakran magyaráztam a thetahealinget meditációként, mert úgy hittem ezzel könnyebb megértést adok. Meg persze túl is akartam lenni az egész kérdéskörön, úgy éreztem nem tudom jól elmagyarázni meglehetősen gyakorlatias észjárású emberként a módszert. Persze ez is megváltozott azóta, a változás pedig azzal a felismeréssel kezdődött, hogy az egyszerűsítés, az összemosás bizony a lényeg elsikkadását eredményezi.
- Mi az Access Bars módszer?Az ACCESS BARS – szó szerinti fordítása: belépni a tudatosságunkba. Nekem azonban jobban tetszik a hozzáférni a tudatosságunkhoz megfogalmazás.
- Mi az a ThetaHealing filozófia és módszer?A ThetaHealing filozófia és a theta-állapotban végbemenő együtt-teremtés folyamata, amely segíti a testi-lelki gyógyulást és felépülést. A konzulens nem végez gyógyítást, annak mindössze a tanújává válik a közös munka során.
- Hogy mi történik a konzultáción a probléma megfogalmazása, a cél kitűzése és az eredmény megvalósítása között? Kicsit szakmázósan, mégis nagyon érthetően vezetlek be a ‘Minden fejben dől el’ hátterébe, abba, hogy mennyire nem így van ez. A cikkben elmondom. Gyere olvasd el!
- A vállalkozásod nem úgy termel, ahogy szeretnéd? Akkor a Te fejedben kell rendet rakni. – vállalkozói esettanulmányAmikor a vállalkozásod nem úgy termel, ahogy szeretnéd, akkor bizony a fejedben kell sürgősen rendet rakni. Azért nem vagy ott (még), ahol lenni szeretnél, mert nem