IR alapozó,  IR diéta 160 gramm

Tippek-trükkök; szénhidrátszámoláshoz

A szénhidrátok számolásának elsajátítása az első kihívások egyike, amit az egészség érdekében meg kell ugrania egy inzulinrezisztensnek.  Jó is, ha ez az akadálybevétel jól sikerül, mert munícióval szolgál az életmódváltás további elemeihez. 

Sikeres alkalmazása a szénhidrát-számolásnak önmagában rendkívüli eredményeket tud hozni a jelentős túlsúllyal rendelkezők esetében és azoknál szintén, akik vékony inzulinrezisztensként, vékonyságuk ellenére mégis elhízott kategóriába tartoznak magas testzsír %-uk miatt (A testösszetételről korábban írtam egy bejegyzést, amit IDE kattintva tudsz elolvasni.). Akiknél a finomhangolás van soron, ők többnyire már az alapokat jól alkalmazzák ‘csak’ apróságokon múlik a siker.

Pontos szénhidrátértékek begyakorlása nélkül a 160 grammos szénhidrátdiétát szinte lehetetlen igazán sikeresen művelni, tekintettel arra, hogy ez képezi az alapját.

Ebben a bejegyzésben segítek a számolás gondolkodásmódjára ráhangolni magad, és konkrét tippeket is hozok, ami határozottan könnyebbé teszi eztán az életed! 

Nézzük!

Szénhidrát számolása kezdetben nagy kihívás egy Ir-esnek

Nézd meg a webshopban:

Akkor válaszd ezt a minitanfolyamot, ha teljességgel elveszettnek érzed magad a szénhidrátszámolás világában még a cikk elolvasását követően is.

Pontosan tudom milyen érzés. Ne szomorkodj, elkészítettem számodra a megoldást.


Megnézem miről is szól ez az egész minitanfolyam!

szénhidrátszámolás minitanfolyam

(1.) Egy szelet kenyér szénhidráttartalmának kiszámítása

Ha gyorsan azt számolnád ki, hogy egy szelet kenyér, ami épp a tányérodon van hány gr szénhidrátot tartalmaz így is csinálhatod!

Megnézed a csomagolás tápanyagtáblázatában, hogy az adott kenyér 100gr-ja mennyi szénhidrátot tartalmaz. 

Legyen ez a példa kedvéért 65gr ch, 100gr-onként. 

Ha a 65-öt elosztod 100-al, megkapod, hogy 1gr kenyér hány gramm szénhidrátot tartalmaz. Ebben az esetben 0,65gr-ot. 

Ha a szelet kenyerünk 80gr-os (8dkg), akkor a 0,65-öt szorozzuk meg 80-al és megkapjuk, hogy a szelet kenyerünk, az 52gr szénhidrátot tartalmaz.

(2.) Ha szeretnéd mielőbb elfelejteni a méricskélést, akkor olvass tovább!

Bármennyire is igyekszünk mindannyian változatosan sütni – főzni, mindenkinek vannak kedvenc ételei, amik gyakrabban kerülnek az asztalra és olyanok, amikkel nem szívesen dolgozik (Nekem ilyen a zöldbab. Ki tudnak kergetni a világból egy jó kis zöldbabfőzelék ígéretével. De például a rakott zöldbabot nagyon szeretem :-)).

A mintázatra szeretném ezzel felhívni a figyelmed, ami mindenkinél fellelhető bármilyen ételeket is szeret. A saját mintázatunk megismerése, sokat segíthet az életmódváltásban, mert egycsapásra egyszerűbbé válik minden. Lentebb leírom, hogyan fedezheted fel a saját mintázatodat. De most nézzük mi kell feltétlen a művelethez:

Grammra pontos konyhai mérleg, és szénhidrátadatok nélkül a 160grammos szénhidrátdiétával nem fogsz boldogulni. Ha pedig fogynod is kell, akkor az ételek és alapanyagok kcal és zsírtaralma sem lesz mellékes számodra. 

A (3.) pontban levezetett módszer, amit most megosztok veled éppen a fentebb vázolt étkezési mintázatod megtalálásában segít. És mert kezdőként hozzád igazodik, hamar a saját lábadra állhatsz és néhány kivételes esettől eltekintve mindössze pár hét gyakorlás, és elfelejtheted a méricskélést (egy időre)

(3.) Az étkezési naplód most is segít, már ha van ilyened

Ha nincs, egy üres füzetet nevezz ki erre a célra. Vagy töltsd le innen és nyomtasd ki, fűzd le magadnak. Lényeg, hogy percízen vezesd, mert később is nagy segítségedre lesz.

Az első héten írj le mindent, hogy mit ettél, ittál aznap. A többi rublikát ha akarod töltöd, ha akarod nem. A folyamat elején talán még nem kellene belegabalyodni a sok információba, inkább haladj lépésenként. Persze rád van bízva, úgy csináld ahogy szerinted neked a legjobb lesz! 

Tehát, ha mindent felírtál egy héten keresztül, a hét végén, mondjuk vasárnap: Ülj le, és egy színes sorkiemelővel emeld ki azokat az ételeket, amelyek számolósak. 

—————————————

A második héten folytasd az étkezéseid kritika-mentes felírását. Vasárnap ismét emeld ki a sorkiemelőddel a számolós ételeket. Már akkor sokat tettél magadért, ha ezt meg tudtad csinálni, mert 2 héten keresztül folyamatosan figyeltél az étkezésedre, ami nem kis dolog! Nekem elhiheted.

Ezúttal írd össze a füzeted egy üres lapjára azokat az ételeket, amiket kiemeltél az elmúlt 2 hét során. Egymás alá írd az ételeket. Ne válogass közöttük! S lám meg is van a MINTÁZAT, amiről fent írtam neked. 🙂 

A következő üres lapra pedig listázd egymás alá az előző oldalra kiírt ételek összetevőit. Így megkapsz egy személyre szabott alapanyaglistát. Ha valamelyik összetevő ismétlődik több ételben is (ami könnyen előfordulhat ;-)), akkor elegendő egyszer feltüntetni.  

Ha kreatív konyhát vezetsz, ahogy én – ez alatt azt értem, hogy gyakran nem követed a recepteket és van elég magabiztosságod, gyakorlatod az önálló ízek kreálásához -, akkor még tedd meg, hogy rászánod az időt, és a kezdet kezdetén leméred pontosan hány gramm liszt fér bele a kedvenc sütéshez használt bögrédbe, kanaladba. Sokkal egyszerűbb lesz később ezzel számolnod!

Ugyanezt a ‘kreatív konyha’ megoldást lehet alkalmazni a köretekre is: ha egyszer lemérted, hogy hány kanál rizs tartalmazza a szükséges szénhidrátot, rááll a szemed néhány hét után. Később pedig már elég nagy biztonsággal mérleg nélkül is meg tudod állapítani könnyedén, hogy mennyit ehetsz. 🙂 

Az alapanyagokat tisztított állapotban, de főzés/sütés előtt mérjük, és ebből számoljuk a szénhidrát tartalmat. 

Vedd elő a tápanyagtáblázatod, és írd az alapanyagok mellé a számodra legfontosabb információkat – szénhidrát, zsír, esetleg fehérje és persze azt, hogy az adott alapanyag gyors- vagy lassú szénhidrát. 

Látod, csupán 2 heti odafigyeléssel lett egy saját szűkített alapanyaglistád és egy étellistád! Ez (a) arra lesz szuper, hogy egyszerre elvégezd a szükséges méréseket, számításokat és legközelebb, már csak a füzetet segítségül hívva megspórold a számolgatást maganak! (b) Arra is remek lesz, hogy a Menütervezésben sokkal-sokkal könnyebb legyen a dolgod. 😉

Nézd meg a webshopban:

Akkor válaszd ezt a minitanfolyamot, ha teljességgel elveszettnek érzed magad a szénhidrátszámolás világában még a cikk elolvasását követően is.

Pontosan tudom milyen érzés. Ne szomorkodj, elkészítettem számodra a megoldást.


Megnézem miről is szól ez az egész minitanfolyam!

szénhidrátszámolás minitanfolyam

Szólj hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .