Hogyan lettem gyógyszermentes 2017-ben?
Ez az év sok örömet hozott az életembe, amiket nagyrészt a bátor döntéseknek köszönhetek, mint például a szeptemberi orvosváltásom, ami mára a gyógyszermentességhez vezetett. Igenis visszafordítható a gyógyszeres inzulinrezisztencia is! 🙂
Sulykolom minden életmódváltóba, hogy mielőtt az élete átforgatásához hozzákezdene mérje fel a jelenlegi állapotokat minden életterületén. Kíméletlenül. Őszintén. A saját érdekében. Honnan is tudhatnánk, hogy nem jó úton járunk, ha még azt sem tudjuk honnan indulunk, és hová tartanánk?!
Így most, hogy joggal írhassak az év eleje előtt bevezetett változásaimról összefoglalom a 2017-es évem 12 szívderítő momentumát.
Senkit ne tévesszen meg, hogy csupán a mosolyfakasztó eseményekről lesz szó.
Nem azért, mert nekem nincsennek hidegzuhanyként érkező megpróbáltatásaim!
Leginkább azért, mert elfogadom, hogy az élet normalitása, minden új nappal újabb, és újabb megoldandó helyzet elé állítani mindannyiunkat. Egységesen. Mindenkit a saját pályáján.
Jelentősséget a különbségben fedeztem fel, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez az eseményekhez, hogy mit veszünk észre bennük és mit tartunk meg a magunk számára.
Érkezzék az a csodás 12 pillanat!
1. a blog
37.206 alkalommal néztétek meg az inzulinrezisztensvagyok.hu oldalam, ami elképesztően nagy szám! Hálásan köszönöm, hogy ennyiszer kíváncsiak voltatok a történeteimre!
Nagyon köszönöm, hogy ennek a kalandnak Te is részese vagy!
2. a könyv
Már 2016-ban lelkiismeretesen rajzolgattam a táblázatokat, tervezgettem a legjobb formát, hogy az életmódváltást ne ‘csak’ szervezetté tehessem, hanem élvezetessé is!
Az Egy testben az inzulinrezisztenciával című életmódváltó naplóm 2017 nyarán öltött fizikai formát. Csodálatos dolog volt dolgozni rajta és utána kézbe venni.
Mondjuk a szemem majd ki folyt a grafikai tervezésnél a 10”-os monitor előtt, míg be nem újítottunk egy régi-új 22” monitort. Hirtelen minden pillekönnyűvé vált, és a szerkesztés megállíthatatlanul száguldott. Nem így terveztem, de a 40. szülinapomra a könyv is a kezemben volt. 🙂 A képen felfedezhetitek a kisgépem és a nagy monitor közötti különbséget…
3. alfa 159
Áprilisban találtuk meg az Igazit egy csodálatos koromfekete 159-es SW személyében. Igazi Kemény Csávó (KCs)! Azóta kitágult a világ! (Nem leszólva ezzel a szintén nagyszerű, ám annál kezesebb és béketűrőbb Skodámat. ;-D) Rengeteg kalandot, új ismerősöket és elfoglaltságokat hozott az életünkbe. Szeretjük, na.
4. orvosváltás
Szeptemberben rászántam magam, és ugyanazzal a véreredménnyel ellátogattam néhány neves ednokrinológushoz.
Tanácsatalnul álltam a tökéletesen ellentétes vélemények előtt. 😮
Végül a szívemre hallgattam és nem bántam meg, mert ennek eredményként novemberben teljesen elhagyhattam a Mercformin XR szedését 🙂
A pajzsmirigy gyógyszerem is le lett cserélve, mert a Letroxtól 1 év után sem mozdult a TSH-m a kívánt 1 környéki érték irányába. Az új gyógyszernek hála már bőven 1 alatt van az eredményem és a szedése sem okoz annyi problémát, mint korábban a Letrox.
5. tengerparti homok szőnyeg
4 éve álmodozom egy új padlószőnyegről a lakásba. Novemberben olyan vastag és bársonyos szőnyeg került a padlóra, mintha a nyári homokon sétálnánk. Minden egyes alkalommal, amikor ránézek hálás vagyok magunknak, hogy ezt választottuk. Igazi barátságos otthonná varázsolta a lakást! 🙂 Nem mintha egyébként nem lett volna az, csak így ilyenebb. 🙂
6. hála- és öröm naplózás
Nyáron kezdtem, amikor nyakig voltam a munkában és a könyv készítésében. Ennek megfelelően, de nem szükségszerűen tökéletesen sikertelennek, egy csődtömegnek éreztem magam. Sokszor hittem, hogy túlvállaltam magam ezzel a projekttel…
A helyzet változtatásért kiáltott.
A köztudatban előforduló módszerek nem vezettek kellő eredményre, mert hosszú sorokat kellett volna újra meg újra elolvasnom, amit persze nem tettem meg, így a módszer is gyengén muzsikált.
Addig, addig fejlesztgettem és értékeltem a tapasztalataimat, figyeltem az igényeimet, míg egy eléggé sajátos hála és öröm naplózási módszert alakítottam ki, amely segítségével azonnal láthatók a hálára érdemes pillanatok.
7. ami tanít
Önmagában is hasznos szemléletformáló gondolat: A negatív események átértelmezése arra, hogy ‘mi az, amit tanít nekem az adott esemény?’.
Ezt összefűztem a 6. pontban említett módszerrel, így gyönyörűen kiteljesítették egymást.
Legnagyobb örömömre aki elkezdte szisztematikusan használni arról számolt be, hogy felér egy lelki újraindítással! 🙂
8. bullet journal (bujo)
A szülinapomra érkezett meg az arany színű A5-ös Lechtturm 1917-em. Banálisan egyszerű módszere adja a lehetőséget, hogy a tulajdonosával együtt élhessen és szervezetté – rendszerezetté tegye az életet.
Általában funkcionális-minimalista alapokra tervezem, de újabban fontos emelékek is helyet kapnak benne, mint például a kollégáim karácsonyi jókívánságai.
9. spottanulságok
Ez is az őszi orvosváltásnak köszönhető, amikor a korábbiakkal ellentétben buzdított a doktornő az örömből sportolásra még akkor is, ha az nem a hagyományos alacsony pulzusszámú IR-eseknek javasolt sport. Azóta végre nem feszít annyira a muszáj és könnyebben indulok útnak.
Rúdtánc. Néhány hónapig tartott a kapcsolatunk, amíg bírta a csuklóm. Elképesztő mennyi erő kell ehhez a sporthoz! A kar izomzatát és a csuklót teljesen másképpen terheli, mint a mászás. Sajnos nem is bírt hozzáedződni. Egyszerűen begyulladt, ezért az év vége kényszerpihenővel telt.
Jóga. Fantasztikus jógaoktatóhoz járok a lehető legrendszeresebben, bár nem az elsődleges sportom mégis nagyon ragaszkodok hozzá, mert szinte újjászületek egy-egy óra után. Erősen kacsingatok az acroyoga irányába, szerintem képes lennék egész elfogadható szinten művelni.
10. mindfulness
Hatására már akár 5 percig is képes vagyok figyelni egy helyzetre! Nyilván van még hova fejlődnöm ezen a téren: például a slow life veszettül csábít.
11. havasi koncert
Éveken keresztül azt hittem csak a kiváltságos emberek számára adatik meg. Hát, vagy én is kiváltságos lettem, vagy mégsem annyira elérhetetlen az ember embereknek sem. 🙂
12. folyamat
Keserű pillanatok sokaságát okozta számomra korábban a kizárólagos célra tartó, eredményorientált szemléletmódom. Úgy gondolom, hogy ennek köszönhettem a dolgaim élvezeti értékének 0 közeli állapotba degradálódását. Többször megkaptam ebben az időben, hogy nekem minden egy projekt. Emiatt úgy éreztem soha nem érek oda, ahová szeretnék! és különben is érjek máááááár oda!!!! 🙁
A 2017-es év egyik ajándéka volt a folyamatra fókuszálás képessége, ami igazi stresszgyilkos. Ezt is csak ajánlani tudom minden célorientált társamnak, aki hasonlóképpen hozta magát szorult helyzetbe.