160 gr szénhidrát mindenkinek! …vagy mégsem?
160 gr-os szénhidrát diétát javasolták neked, vagy fogyási céllal te gondolkodsz benne? Olvasd el ezt a bejegyzésem.
TÉVHIT: „Tegyük fel, hogy te íróasztal mellett ülve dolgozol, és szinte mindent házhoz rendelsz. Nagy valószínűséggel a te anyagcseréd le van lassulva, és attól függően mihez szoktattad a szervezeted eddig a 160 gr lehet kevés neked, vagy éppen nagyon sok is.”
De ha Te az vagy, aki egész nap szalad, fizikai munkát is végez, és még sportol is könnyen lehet, hogy a 160 gr neked túl kevés lesz.
Találkoztam olyanokkal – és én is beleestem anno ebbe a hibába – akik csak a szénhidrát grammokat figyelték árgus szemekkel, mellette tejszínnel öntötték le a zabkásájukat ‘mert az lassú’ és 160 gr mellett bámulatos hízásnak indultak.
Olyanokkal is, akik csak a szénhidrátra figyeltek, és közben fehérjét, zsírt nem vittek be elegendőt a szervezetükbe és ettől egyensúlytalanság lépett fel. Például elkezdett hullani a hajuk, szárazzá vált a bőrük, hormonális egyensúlytalanság lépett fel, vagy alig tudtak székletet üríteni, és csodák-csodája nem is fogytak.
Ez csupán néhány jellemző eset, amit a 160 gr körüli félreértések okoznak.
Aminek az eredménye az eredménytelenség. Vagy rosszabb.
Számoltad már mennyit költöttél a különböző diétákra?
Számoltad már mennyit költöttél a diétádra és a hozzá kapcsolódó kiegészítő dolgokra? Ha igen, akkor biztos vagyok benne, már tudod, érdemes lehet ebben az esetben is megfizetni egy jó szakértőt. Aki ezen a területen képzi magát, tapasztalattal is rendelkezik, és tudja is, hogy mit miért, és mivel?
160 gr, ne hagyd magad megtéveszteni
Csak egy tény a sok közül, hogy a 160 gr csupán magának a diétának az elnevezése, amit az egyéni életviteli szokásokhoz, életkorhoz, addigi életvitelhez hozzá kell(ene) igazítani.
Annyi félreértés van ekörül a diéta körül, hogy nem szívesen alkalmazom a klienseimnél. Főként mert a grammozás gyakran kényszeres méricskélésbe fordul át. Másrészt pedig a diéta elnevezése túlzott fókuszt ad a szénhidrátnak, ami tapasztalatom szerint el is éri a célját a többi makrotápanyag (fehérje, zsír) terhére, hogy a mikrotápanyagokról ne is essék szó. A hiányállapotok pedig hormonális problémákat, funkciózavarokat okoznak.
Szeretek azokból az ételekből kiindulva segíteni, amiket már szeretnek és ismernek a klienseim, és kis változtatások útján hosszútávú eredményeket biztosítani. Ilyenkor közösen gyűjtjük össze a kedvenc ételeket és hozunk létre egy kb. 2 hetes, évszaknak megfelelő étkezési tervet. Ha valamelyik alapanyagot cserélni szükséges azonnali javaslatokkal ezt is át tudjuk beszélni.
Természetesen azokban az esetekben van ez így, amikor a körülmények adottak, és nem szükséges valamit kivonni a táplálkozásból az egészség helyreállítása vagy megőrzése érdekében.
A változtatás sohasem könnyű, mert mindig plusz figyelem, plusz energia befektetés, plusz kellemetlenség. Ezért például a mentor programomban (Gyógyulásprojekt) résztvevőkkel a motiváció fenntartását olyan célok kitűzésével – is – biztosítjuk, amelyek valóban üzemanyagot szolgáltatnak.
Biztos lehetsz benne, hogy ha megtalálod azt, amiért érdemes csinálnod, amiért vállalod a kellemetlenségeket, akkor nem lesz előtted lehetetlen.
Ha pedig a segítségemet kérnéd, írj rám és felveszem veled a kapcsolatot.
Olvasnál még tőlem, kövesd be az @egyensuly_termeszetesen instagram profilomat.
Ez a bejegyzés ismeretterjesztési céllal született. Nem helyettesíti az orvosi diagnózist, vagy a részletes terápiás tervet.